hu en

Badacsony, Hableány 2019

BADACSONY, HABLEÁNY BORÁSZAT ÉS ÉTTEREM 2019

A Badacsonyban régi legenda kering a vulkán uráról, aki szerelmes lett egy balatoni hableányba. Amikor a vízbe ugrott utána, a hegy lángja végleg kialudt. Ma már csak a tanú hegyek bizonyítják egykori létezését. Erről a legendáról kapta a nevét 1909-ben a badacsonyi vasútállomás és erről készítette kerámia domborművét Kumpost Éva keramikus iparművész is 1964-ben. Ez a dombormű aztán a Ráab Ferenc tervei szerint épült, badacsonyi Hableány étterem (kombinát) homlokzatára került. Az épület innentől kezdve a város szíve volt. Csaknem 800 vendéget tudtak fogadni és minden évben itt tartották meg a szőlőjéről oly híres környék szüreti bálját is. A sokáig elhagyatott épületet 2019-ben nyitották újjá a Plant-Atelier Péter Kis iroda tervei szerint.

A Laposa család, több generáció óta kötődik Badacsonyhoz és magához az épülethez is sok személyes emlék köti őket. Régi álmuk volt, hogy a nagyobb termelő üzem mellett egy olyan helyen tudjanak dolgozni, ahol a város vérkeringésébe is be tudnak kapcsolódni. A Hableány ma már Badacsony és a környező városok egy nagyon fontos, pezsgő közösségi rendezvényterévé is vált.

A 60-as évek épületei a Balatonon ikonikus jelenségek, mégis nincsenek nagy becsben tartva. A Hableány ennek ellenére a környékbeliek szívébe van zárva. Talán a dombormű, mint egy védő talizmán óvta meg attól, hogy bontás helyett mindig is az átalakítás-felújítás volt az irányelv mindenki számára.

A Ráab-féle épület „U” alakú beépítés volt, amelynek elülső, széles, út felőli traktusában kapott helyet a hatalmas étterem. A karakteres, peremgerendás előtető, a széles ablakok és lebegő penge-szerű terasz tették különlegessé. Robosztus, acél árnyékolószerkezetei, amelyek az előtető gerendáiról lógnak le a terasz felé, a mai napig hibátlanul működnek és könnyedén automatizálhatóvá lehetett őket tenni. Ezeket a karakterjegyeket szem előtt tartva és őrizve folyt a tervezés és a kivitelezés is.

Az „U” alakú beépítés megmaradt, de a két „szára” teljesen megújult. Ide kerültek a technológia fontos terei, mint például a garat vagy a palackozó, az emeleten pedig az irodablokk. Az elülső rész megmaradt az eredeti funkciójában azzal a különbséggel, hogy a pincébe szintén a borászati üzem helyiségei kerültek.

A bortechnológia megmutatása egy fontos kompozíciós szempont volt a tervezéskor. Az idelátogatóknak egy komplexebb élményt ad, ha az étkezés, vagy a rendezvény közben nem feledkeznek meg róla, hogy egy borászatban vannak. Az üzem jelenlétét, az impozáns acél bortartályok megmutatásával érték el. Egy széles üvegkubusban, a fémesen csillogó, két szint magas hengerek különleges térélményt nyújtanak és összekötnek a pinceszinti, ipari terekkel. Eköré az üvegtér köré szerveződik az épület többi helyisége, ez a fő fókuszpont. A jelenléte felfedezésre invitál és kíváncsivá teszi a vendégeket.

A belső terek tervezésekor fontos szempont volt az eredeti épület szellemiségének megőrzése. A szerkezetek energetikai javítására szükség volt, de a belső látszó gerendás mennyezet és a nagy, egybefüggő üvegfelületek a ház legfontosabb karaktereiként megmaradtak. A hatalmas teret nem szabdalják fel falak kisebb részekre és körben minden irányból nyit az étterem város felé. A belső pultok ugyanezt a téri kompozíciót erősítik, hosszanti elrendezésükkel tovább húzzák szét a vendégteret.

Az étterem beépített bútorait Bakos Dávid tervezte. A ház fémes-üveges hideg anyagait fával és kényelmes, színes bútorokkal oldotta fel. A részletekben több helyen találunk utalásokat az épület névadójára, a Hableányra is.

 

Kis Péter, Tóth Anikó, Sinkovics Brigitta, Rantal Gábor

Fotó: Zsolt Batár, Petra Pako

BADACSONY  BATÁR ZSOLT  BORÁSZAT  ÉTTEREM  KIS PÉTER  PAKO PETRA  RANTAL GÁBOR  REALIZÁLT  SINKOVICS BRIGITTA  TÓTH ANIKÓ