Clark Ádám Tér

Budapest Duna-parti látképének egyik legkülönlegesebb és legmeghatározóbb eleme a Clark Ádám tér és környezete.

A tér még ma, a háborús pusztításokat követően is abban a szerencsés helyzetben van, hogy építészeti/városi karakterének fő alakítói kivétel nélkül mind a XIX. század egy-egy jelentős mérnöki alkotásai: a két part között átívelő legrégibb budapesti híd, a Széchenyi Lánchíd; a híd tengelyének meghosszabbításaként a Budai Váralagút; valamint a Várhegy meredek oldalán emelkedő különleges vasút, a Budavári Sikló.

Ezek a mérnöki szerkezetek mind a korabeli városfejlesztési tervek egy-egy fontos állomásai voltak, hiszen a modernizálódó Budapest identitását meghatározó jelentős pillanatokról őriznek emléket.

   

Széchenyi Lánchíd

Az első cölöpöt – az 1839-es két próbacölöpöt nem számítva – 1840. július 28-án verték le a budai mederpillérnél. Több ezer (kb. 7000) cölöpöt vertek le, melyek nagy része ma is a Duna fenekén nyugszik. A cölöpök szlavóniai fenyőfából készültek, végükön vassarukkal. A cölöpverést verőkossal hajtották végre, egy cölöp leverése átlagban 400 ütéssel történt. Ez a munkafolyamat kb. 2 évig tartott, 800 munkás részvételével, köztük szép számmal voltak angolok is.

Miután a gödörből, a jászolgát belsejéből kiszivattyúzták a vizet, megkezdték az alapozást, melyhez téglát, homokkövet és cementet használtak. A téglát a pesti és óbudai téglavetőkből, a homokkövet Vácról és Sóskútról szállították. A pillérek felmenő falazatainak burkolata mauthauseni faragott gránitkő. Elsőnek a pesti hídfő alapgödre készült el, ahol 1842. augusztus 24-én megtartották a Lánchíd alapkőletételi ünnepségét.

A hídfőknél található a lánckamra - ahol a láncok lehorgonyzása történt - és a lánccsatorna. A leérkező láncvégeket erős vastömbök (lehorgonyzó öntvény) horgonyozták le a kamrák falához támaszkodva. A lehorgonyzáshoz szükséges acéltömböket Bécsből szerezték be, az öntöttvas részeket Magyarországon állították elő. 1848. március 28-án kötötték be az első láncvéget a pesti lánckamrába.

A hídfőkkel párhuzamosan a pilléroszlopok is épültek. A pilléroszlop (pillér és kapuzat) tetején látható a két láncnyereg, itt kellett átvezetni a láncot. A láncok felemeléséhez szükséges erőt a pesti parton telepített gőzgép fejtette ki hatszoros csigasor közvetítésével.

A láncok lemezkötegekből álltak, egy kötegben tizenegy, illetve tíz lemez volt. A lánclemezek Angliában készültek kovácsoltvasból, és vízen szállították Magyarországra. Angliából az első küldemény vasanyag 1846. október 2-án indult el, és 1847 folyamán érkezetek meg a láncok, még ebben az évben megkezdődött a láncok felhúzása. A pályaburkolatot tölgyfa pallókra helyezett fakockák alkották. A járdák andrás-keresztes fakorlátjai fából készültek, vas keretben.

   

Budai Vár Alagút

“Az Alagút építése 1853. február 10-én két irányból kezdődött, a pest-budai polgárok aggodalma közepette: összeér-e vajon a két furat? Azt beszélték, hogy a munkások majd egymást fogják keresgélni a hegy belsejében, ezért a Helytartótanács először egy egy méter széles próbaalagút ásását írta elő. Clark mindezen csak nevetett s a tetőn, a Szent György téren mélyített 39 méter mély aknából is hordatta ki a sziklát. Az előírtnál nagyobb iránytárnát épített, majd angol módszer szerint 3-4 méterenként függőleges feltöréseket készített, a főte (a bányatérséget általában „felülről” a bányatérségben járók feje fölött lehatároló kétdimenziós kőzetfelület) alatt új járatot hajtott, végül kialakította a két oldalt.”

A Várhegyet hét és fél hónap alatt fúrták át 9,5 méter szélesen, 349,66 méter hosszban. A középen 7,83 méteres magasság a bejáratokig 10,6 méterre nő a világítás érdekében - bent így is gázlámpákra volt szükség. Az Alagút 1,8 százalékkal, 6,1 métert lejt a Duna felé, ez megoldja a vízelvezetést. A kifejtett követ a dunai rakpart építéséhez adták el, a 82-100 cm vastag patkóalakú téglaboltozatot később csempével borították.”

Az egymással szemben indított vágatok tehát találkoztak, ezáltal a munka is felgyorsult. Clark a Helytartótanács rendeletét, hogy próbaképpen először csak két egy-egy méter széles alagutat építsenek ki, figyelmen kívül hagyta. A Szent György téren mélyített 39 méter mély aknából is hordatta ki a sziklát, majd az előírásban foglaltaknál lényegesen nagyobb keresztmetszetű iránytárót épített.

Az angol alagútépítési módszert követve ebből a táróból 3-4 méterenként függőlegesen fölfelé feltöréseket készíttetett, majd az alagút leendő mennyezete alatt újabb járatot vájatott, utána pedig kialakíttatta az alagút két oldalát. Az, hogy az alagút közepén a mennyezetnél alacsonyabb volt, mint a két kijáratnál, különleges megoldásnak számított, mivel így jobban behatolhatott a napfény az építménybe. A megvilágítást kezdetben olajmécsesekkel, később pedig petróleumlámpákkal biztosították.

   

Budavári Sikló

A Lánchíd budai hídfőjénél, a budai Vár tövében lévő, az Alagút melletti üvegkabinos közlekedési eszköz először 1870-ben indult útjára. A Budavári Sikló Európa második ilyen létesítménye volt a maga idején. Gróf Széchenyi Ödön kezdeményezte 1867-ben, a franciaországi Lyonban látott példa nyomán, hogy a Várhegy lejtőjére gőzhajtással működtetett kötélvontatású vasút épüljön. A jármű 75 éven át hibátlanul működött, 1873-ban egy év alatt 1,5 millió utast szállított, 1943-ban a bevétel elérte a kétmillió forintot. Időközben a siklót többször is átalakították, de a gépészeti rész érintetlen maradt 1944 végéig, amikor az ostrom idején, az év utolsó heteiben a felső állomást és a kocsit bombatalálat érte.

 A gőzgépet az alsó állomáson helyezték el, a kilenc láb (mintegy 2,7 méter) átmérőjű hengerre tekeredő kötél fent kötötte össze a két kocsit. Ezzel a gravitációt használták ki, mert a két kocsi egymást egyensúlyban tartja, többletenergiát csak mozgatásuk igényel. A Sikló jelentőségét az adta, hogy akkoriban majd minden közhivatal a Várban működött, s ez volt az egyetlen tömegközlekedési eszköz, amellyel a hegyre fel lehetett jutni.

 A Sikló igazi műszaki újdonság, a Lyonban átadott után a második ilyen építmény volt a világon. A Siklót ma 54 kW-os villanymotor hajtja, az indítás és a leállítás is automatikus. A 2,9 méter átmérőjű hajtókerékkel, 29 mm-es drótkötéllel működő vonóberendezés most a felső állomásra került. A pálya 101 méter hosszú, a szintkülönbség 50,5 méter, a pálya 30 fokos. A 3 nyolcszemélyes (összesen 24 fő szállítására alkalmas), az eredetiek pontos másaként, lépcsősen kialakított kocsi normál, 1435 mm nyomszélességű pályán, ragasztott síneken fut, az üzemeltetést 4 fő látja el. A legnagyobb sebesség: 10,8 kilométer/óra, a menetidő: 43 másodperc.

   

Ybl Miklós - Budai Takarékpénztár

A Clark Ádám tér axisként helyezkedik el e három hangsúlyos építészeti alkotás között. A tengely felől szemlélve a tér a három  építészeti elem közötti nyugvópont. A Fő utca lezárásaként ebben a téri struktúrában egy hiányt találunk. A foghíjtelek helyén álló egykori Budai Takarékpénztár impozáns épülete 1862-től egészen a II. Világháborúban elszenvedett bombatalálatokig,  majd 1990-es évekbeli teljes bontásáig a hídról leérkező és az Alagút felé továbbhaladó közlekedési tengely térfalaként szolgált.

Az Ybl Miklós tervei alapján készült,  neoreneszánsz stílusú vízivárosi bankfiók a szabadságharc leverését követő hosszú építkezési szünet után az első nemesebb épület Budapesten,  az újra felpezsdülő kulturális élet helyszíne.  Alsó szintjén működő Kávéházát az akkori közélet alakítói gyakran látogatták. Számtalan művész törzsvendége volt a kávéháznak, 1927-től itt találkozott heti rendszerességgel  a  Nyugat című irodalmi lap szerkesztősége Babits Mihály és Móricz Zsigmond vezetésével.

A kávéház fogalommá vált, így amikor az épület a második világháborúban ért bombatalálatok miatt félig lebontásra került,  egyik épen maradt szárnyában egészen az 1990-es évekig Lánchíd presszó néven tovább üzemelt.

Az épület második emeletét díszítő öntöttvas armatúrás oszloprend az addig ismeretlen konstrukció első hazai megjelenésének példája.

 

Budapest a XIX. század második felében virágkorát élte: igazi nagyvárosi nyüzsgés jellemezte, a város nőni kezdett, fejlődése lendületet kapott. Körutak épültek, bennük lakótömbök, bérházakkal és bérpalotákkal, a külvárosokban villanegyedekkel.

Fejlődtek a gyárak is, amelyek kiszolgálták a növekvő vasútépítkezéseket, a dunai gőzhajózást, és minden olyan mérnöki teljesítmény létrejöttét segítették, amelyek a közlekedés felgyorsulásának termékei.

A Clark Ádám tér olyan különleges pontja a városnak, ahol ezek az egyedi,  és nagyratörő vágyak a kísérletezés izgalmával párosulva hihetetlen mérnöki alkotások létrejöttéhez vezettek.

   

Építészeti Geometria

Különleges mérnöki gondolkodást igényel annak a foghíjteleknek a beépítése is, amelyre Anthony Gall építészmérnök tervei alapján hotelt képzelt el a tulajdonos. A tervező a lebontott eredeti épület nyomán maradó, de csökkentett méretű telek adottságait nem a beszorított helyzet megoldása felől közelítette meg, hanem épp ellenkezőleg: olyan archaikus szerkesztési elvet követett, amely a tér felé legyezőszerűen megnyitott, a város látképe felé forduló tereivel a hiányzó negyedik pólusként ékelődik be az épülettömb lezárásaként a két lakóépület közé.

A tervező szerkesztési gondolata azzal a mérnöki szigorúsággal ad alapot az építészeti koncepciónak, mint amellyel az ókori épületszerkezetek  kialakítása is  történt.

A ókori dór, ión vagy korinthoszi oszloprendek kannelúrás kialakítása a szerkezeti funkció mellett mindenkor nagy esztétikai jelentőséggel is bírt. A kolumnák olyan függőleges szerkezeti elemek, amelyeket elsősorban reprezentatív épületegyütteseknél alkalmaztak. A kannelúrák függőleges barázdáinak dinamikáját a dór oszloprendben az elkeskenyedő élek, a ión és korinthoszi pilléreknél pedig a kivájt negatív rovátkákat összekötő keskeny lemezek adják.

A hotel épületének tervezője ehhez hasonló mérnöki elvet idézett vissza a sugaras szerkesztés örökségével játszó koncepciójában, amely egyben az egykori Budai Takarékpénztár elpusztult építészettörténeti jelentőségű belső árkádsorának kiképzését is visszaidézi.

   

Belsőépítészeti koncepció 

Az egymásra rakódó építészeti emlékek folytatásaként kialakított belsőépítészeti koncepciónk nem csupán az épület geometriai szerkesztését kívánja továbbgondolni, hanem a hárompólusú tér karakterét meghatározó jelentős mérnöki teljesítmények parafrázisaként egy negyedik létrehozására tesz kísérletet.

Mindhárom mérnöki alkotás olyan légkörben született, amely a fejlődő ipar és művészetek találkozásának ilyen csodálatos eredményeit hozta létre, belsőépítészeti koncepciónk hívószava így az “art and industry” jelzőket kapta.

   

"Húr" koncepció 

Magyarországon  az 1800-as évek közepén nagy léptékben fejlődött a szállítással, gépgyártással kapcsolatba kerülő iparágak fejlődése, az évszázad közepére pedig megduplázódott az ország nyers- és öntöttvas termelése. Széchenyi István erről így ír William Thierney Clark mérnöknek 1842-ben:  “... egy emelkedőben lévő országban a Duna partjain igazán kétlem, hogy bármi előnyösebb lehetne, mint jó vasművek.”

Clark az az angol hídtervező és építőmérnök volt, aki ekkor már javában dolgozott a Lánchíd építészeti tervein, amelyben nem a hagyományos boltozott híd megépítését javasolta, hanem egy korszerű, acélpászmákat használó technikával kívánt kísérletezni, amelyhez akkoriban még szakértőként sem értettek a magyar mérnökök. A tervet Széchenyi sikeres bátorítására mégis támogatták a magyar döntéshozók, így valósulhatott meg végül a háromnyílású lánchíd terve.

A terv egy olyan mérnöki leleménnyel dolgozik, amely az acél feszítőképességének az erejére épül. A feszítés alapgondolata, egy acélhúr kifeszítése két pont között esztétikailag is olyan energiát hordoz, olyan feszültségállapotot modellez, amely jellemzője, ha úgy tetszik, jelképe is lehetne annak a kornak, amely engedte létrejönni az olyan fantasztikus mérnöki teljesítményeket, mint amelyek éppen itt, a Clark Ádám téren találhatók meg egy helyen: a Széchenyi Lánchíd, a Budavári Sikló és a Budavári Alagút építményeit.

Belsőépítészeti alapvetésünkben szeretnénk továbbgondolni ezt az erőt, és a feszítésnek, a kifeszített húrnak többféle megjelenési formáját kihasználva térképző elemet létrehozni. A pászmák megjelenését elsősorban acél és egyfajta fémötvözet, nemesfém felületmegjelenéssel képzeltük el, mint a réz, arany, ezüst, kék acél, és fekete acél felületek és színek.

   

A homlokzat textúrája

Az acélhúrok az épület külső felületein és a belső udvaron a homlokzat struktúráját határozzák meg oly módon, hogy az eredeti homlokzatburkolat tömör és átlátszó felületeit váltják  fel átlátszó és félig áttetsző felületekre, megtartva a tervezett kőburkolat osztását. A korábbi tömör burkolat három fő geometriai síkját használva referenciasíkként a pászmákból hol sűrűbb, hol ritkább szövésű felületeket alakítunk újra, amelyek az épületszerkezet által meghatározott és funkcionálisan szükséges   lyukarchitektúra monotonitását oldják.

A fémszálakból szőtt “városi” szövet magán hordozza a textil anyagok felületi játékosságát, és a különböző minőségű, színű és anyagú pászmák egymáshoz feszítése megengedi, hogy a  szabadon formált kisebb felületekből összeálló homlokzati kép mind közelről, mind távolról, akár a pesti oldalról szemlélve is oldja a nagyméretű sík homlokzatfelület egységességét.

A húrok a feszítések hatására olyanná válnak, mintha az egész épület függesztő művei lennének. Nem dekorációk, hanem magának az épületnek a részei. Meghatározó geometriai pontokból indulva és oda érkezve az épület szerkesztésének hozadékaivá válnak, ízesülve a főbb épületszerkezeteket és tereket létrehozó mérnöki szerkesztési elvvel.

Az épületen belül a húrok több különféle léptékben és formában jelennek meg. Egy részük kívülről, a homlokzati struktúrából átemelve a belső terekben is nagyobb térhatároló szerepet játszik, a pászmáknak azt a tulajdonságát kihasználva, hogy különböző sűrűséggel egymáshoz érintve sok különféle áttört térelválasztás hozható  létre.

A belső terekben, a hátsó homlokzat fénygazdagságának elérése érdekében, elsősorban világos tereket hozunk létre, ezek kialakítását is segíti a változó tömörségű térhatároló elemek használata.

   

Belső textúrák 

A külső és a belső tér így valójában eggyé válik a felhasznált szerkezetek és anyagok okán. Az áttört felületek nyitottá, hívogatóvá teszik a földszinti belső tereket, így alakítva az utcaszinti funkciókat egyfajta közös térré. A különböző minőségű terek - akár a privát vagy nyitott igényű funkciók is - kialakíthatók a változó sűrűségű pászmák segítségével.

A felhasznált anyagoktól függően a homlokzaton alkalmazott, súlyosabb anyagok a belső térben akár könnyed hatásúakká is válhatnak más minőségű szálak szövésével. A  közösségi terekben a kisebb keresztmetszetű, de még mindig tartós fém anyagokat használjuk, a privát lakószobákban pedig a kellemesebb, lágyabb anyagokat alkalmazzuk, amelyből akár a textilszövések sűrűségéig és részletgazdagságáig is eljutunk.

   

Világítási koncepció

A koncepció három eltérő világítási elemből áll:

1. Világító húrok - a különböző terek közötti elválasztások és eltérő karakterek kihangsúlyozására. A húrok színe és fényereje változtatható.

2. Felületek derítő világítása - mint általános világítás. A felületek színe és fényereje változtatható.

3. Helyi fények - az eltérő funkciójú terek használatának időbeli kiemelésére.

A fényforrások a terekben található mobiliákra vannak elhelyezve. Az elemek variálásával különböző világítási képek állíthatóak be a terek eltérő használatának kiszolgálására.

   

A szemlélődés terei

Akár a közös terekről, akár a privát terekről gondolkodunk, mindkettőben az épület legyezőszerűen feltáruló, alapvető geometriai szerkesztése által felkínált szemlélődés gesztusa áll. Egy oldott hangulatú nézelődés, figyelés ez. Kitekintés a városra, zavartalanul, akadályok nélkül, segítve a funkciók megfelelő elhelyezésével.

A recepció és a lobbi terét így a bejárat mellé helyeztük oly módon, hogy az épület legnyújtottabb terét adjuk a megérkezés, pihenés, várakozás, találkozás terének. Itt található az a képzeletbeli csomópont is, amely az épület belső pólusai felé irányítja  a vendéget. Az üzlet mögött, de még az épület homlokzatához húzódva  helyeztük el az egykori épület kulturális színtere, a Kávéház hagyományait továbbgondoló Kávézó vagy Bár terét. A vendéglátó funkciókat egymáshoz közel tartva ugyaninnen nyílik az étterem elegáns belmagasságú tere, amely az egész hátsó homlokzat nyugodt, visszavonultabb és csendesebb részét foglalja el.

Innen nyílik kilátás a kertre, amely nyáron teljes mértékben az étterem és a kávézó hűsebb, kellemesebb szabadtéri vendégtere lesz. Egy másfajta szemlélődés ez, ahol az udvarból feltekintve a homlokzaton induló sugaras szerkesztés hirtelen érthetővé válik egy impozáns méretű, világítótest és rács összefonódásából képződő, lebegő hatású tárgy segítségével.

A hotel lakószobáit szintén alapvetően a zavartalan szemlélődésre alakítottuk ki. A bútorok elhelyezésének illetve tájolásának szempontjai is ez alá rendelve születtek meg.

A homlokzathoz közel található tehát minden olyan tárgy, amely alkalmas arra, hogy többféle különböző szemlélődésre nyújtson lehetőséget a lakóterünkből. Pihenő, tisztálkodó, találkozó, beszélgetésre alkalmas bútorok váltakozva találhatók a homlokzati hatalmas üvegfelületek mellett, de ugyanezzel a változatossággal készülnek a szoba alapterületei és formái is.

Kialakítottunk olyan szobákat, amelyek - az eddigi összalapterületek megtartásával - két teljes homlokzati egységet birtokolnak. A homlokzati formálás egyik erős gesztusa, a sugaras szerkesztés, és az ebben rejlő téri lehetőségek, például a szögtöréssel létrejövő lakóterek és a kilátást meghatározó a minél szélesebb látószög megléte olyan építészeti elv, amelyet mindenképp használnunk szükséges a szobák kialakításánál. Emellett az egy homlokzati egységgel rendelkező lakószobáknál az alapterület formálása, és az alkalmazott szemlélődő pontok kialakítása ad lehetőséget a hasonló térélmény létrejöttéhez.

   

Anyagok

A hotel belső tereiben alkalmazott anyagokkal kapcsolatos elveink elsősorban tehát az épület geometriai szerkesztését meghatározó húrok kiképzéséből jöttek létre. Húrként használunk erős teherbírású pászmákat, drótfonatokat, acélhuzalt és acélrudat.

Ezeknek az anyagoknak és szerkezeteknek a megjelenése mind messziről szemlélve, mind közelről érzékelve izgalmas, és anyagszerű, nem válik díszletté vagy dekorációvá. Ezen felül azokban a terekben, amelyek a finomabb, lágyabb megjelenést igénylik, ahol a fizikai érintkezés könnyedebb anyagkezelést szükségeltet, ott a pászmáknak, szálaknak olyan formáit és anyagait használjuk, amelyek tartósak, de nem robusztus megjelenésűek, hanem inkább a textilszálakra, a szövésre, a fonásra, a sodrásra, kézműves technikákra emlékeztetnek, illetve egyedi tárgyakként kialakítva bizonyos hagyományos iparművészeti technikák felhasználásával kézműves termékek is megjelennek.

A Néprajzi Múzeum gyűjteményében keresgélve olyan tárgyi emlékek után kutattunk, amelyek elfeledett technikákat elevenítenek fel, mint például a cérnaképek, a szögképek és egyes szövési technikák. A lakószobák karakterét ezek felhasználásával alakítjuk ki.

BUDAPEST  HOTEL  KIS PÉTER  MOLNÁR BEA  PÁLYÁZAT