hu en

Tolcsva, Borászat Palackozó Üzem 2016

TOLCSVA, BORÁSZATI PALACKOZÓ ÜZEM 2016
A Tokaj Kereskedőház Zrt. tolcsvai telephelyén létesítendő új palackozó üzem tervezése során megbízásunk olyan koncepció megalkotására szólt, mely funkcionalitás és építészeti megformálás szempontjából egyaránt méltó az UNESCO Világörökség részét képező, a magyar borászati hagyományt őrző 300 éves tokaji történelmi borvidékhez.
Az üzem jelenleg működő technológiájának újrafogalmazásával és kibővítésével kialakult egy új koncepció az épületek és funkciók elhelyezésére, mely átfogóan kezeli a teljes borászati technológiát: a terepadottságok kihasználásával lehetővé teszi, hogy a technológiai folyamat a gravitációs áramlás elve alapján, a lehető legkisebb energia befektetéssel tudjon működni.
Ennek megfelelően az új palackozó épület kétszintes, egy kisebb részen galériaszinttel. Felső szintje az eltérő alsó szinti belmagassági igények miatt szinteltolással létesül, a felső szint a hegy, az alsó a völgy felé csatlakozik a rendezett terepszinthez.
Az épület tömegeinek telepítésével, a csarnokok közt kialakuló terek közösségi, emberléptékű hasznosításával igyekeztünk oldani az ipari jellegből adódó monumentalitást. Az épületegyüttes terepvonalra merőleges összekötő szárnyait a föld alá rejtettük, így a terepvonal irányú tömegek hangsúlyt kaptak. A későbbi ütemben építendő hosszúkás, nagy belmagasságú tartálycsarnokok félig a domboldalba süllyesztve készülnének.
Az üzem külső megjelenése, a puritán, letisztult formavilág a belső elrendezés tiszta funkcionalitását tükrözi. A tervezés során kiemelt figyelmet szenteltünk annak, hogy az épületek közötti területeken, azok homlokzatain és tetőin bármiféle gépészeti, villamos, technológiai berendezés, vezeték megjelenését elkerüljük, ezek elhelyezését integráltan oldottuk meg.
A homlokzat mintázatát a komplexumot körülvevő táj ihlette, színét, struktúráját, rétegződését mind a környék lankái alakították.

Kis Péter, Dobrányi Ákos
Fotó: Batár Zsolt

A Tokaj Kereskedőház Zrt. (később Grand Tokaj Zrt.) a Magyar Állam tulajdonában lévő nemzeti pincészet. A több mint 300 éves, zárt történelmi Tokaji Borvidék (2002 óta az Unesco Világörökség része) legnagyobb borászataként fontos feladatuknak tartják a magyar borászati hagyomány őrzését és védelmezését. A Kereskedőház több mint félévszázados borászati tapasztalattal rendelkezik, meghatározó szereplője Tokaj-Hegyalja életének.
2014-ben a Kereskedőház meghívásos pályázatot írt ki a tolcsvai üzemük teljes rekonstrukciójára, újjáépítésére, egy új, modernt borászati komplexum tervezésére. A pályázatot műtermünk megnyerte, a továbbfejlesztett tervek első üteme 2016-ban valósult meg a Palackozó Üzem megépítésével.

BATÁR ZSOLT  BETON  BORÁSZAT  DOBRÁNYI ÁKOS  KIS PÉTER  REALIZÁLT  SZŐLŐSKERT  TOKAJ  TOLCSVA